Diósgyőrben folytathatja Saláta Kornél


A sérüléséből felépülő védő már kapott ajánlatot a DVTK-tól.

A legutóbb a Haladásban szereplő Saláta márciusban sérült meg egy Ferencváros ellen vívott mérkőzésen. A védő a meccs után még azt nyilatkozta nem komoly a fájdalom, de majd a következő vizsgálatok mutatják meg mennyit kell kihagynia. Utóbb kiderült elülső keresztszalag-szakadást szenvedett a jobb térdében, így legalább fél éves kihagyás vár rá.

Most, hat hónappal később úgy tűnik már rendben van a garamkövesdi futballista és hamarosan visszatérhet a pályára. Erről az Új Szónak nyilatkozott: „Már rendes edzésmunkát végzek, a kondíciómat már úgy érzem, hogy visszaszereztem. Két hete pedig már labdás tréningeket is végzek Párkány csapatával. Október 10-én megyek kivizsgálásra ahhoz az orvoshoz, aki a műtétemet is végezte. Már csak az ő belegyezése hiányzik ahhoz, hogy újra játékra alkalmas legyek.”

A 40-szeres szlovák válogatott védő jövőjével kapcsolatban több pletkya is felmerült már. Az időközben kieső Haladás a másodosztályban is számítana rá, de az élvonalban ismét gyengén kezdő Diósgyőr is érdeklődött már iránta. A szombathelyiek az eddigi 9 forduló alatt csupán egyszer győztek és 9 pontjukkal csupán a 15. helyen állnak az NB II-ben. A DVTK az OTP Bank Liga eddigi hat fordulója alatt kétszer nyert és négyszer kikapott, összesen pedig 12 gólt kapott, így náluk is elkelne egy rutinos belső védő.

Saláta leszögezte komolyabb tárgyalások csak az utolsó orvosi vizsgálat után kezdődnek, de menedzsere folyamatos kapcsolatban van a diósgyőriekkel és a Haladást is meghallgatják majd.

A szlovák válogatottban két gólt is szerző 34 éves futballista korábban játszott a pozsonyi Slovanban, Dunaszerdahelyen, az orosz Rostov és Tomsk csapataiban, az Artmediaban, Besztercebányán és Puhón is.

Fotó: facebook.com/FortunaLigaSK

 

A rovat legfrissebb hírei