Biztos a negyedik hely!


Gól nélküli döntetlent játszott a DAC a szerediekkel,és ezzel bebiztosította a negyedik helyét

Hatszázadik élvonalbeli bajnoki mérkőzésén 0:0-s döntetlent játszott a DAC a Szered otthonában a labdarúgó Fortuna Liga rájátszásának 8. fordulójában. A dunaszerdahelyiek ezzel az egy ponttal is bebiztosították negyedik helyüket a tabellán.

A DAC bátran kezdett, a 7. percben már akár 3:0-ra is vezethettek volna a sárga-kékek. Szánthó fejese a kapu fölé ment, Balogh lövése mellé, majd Verlinden lövését védte a hazai kapus. A szerediek később némileg kiegyenlítették a játékot, és már összeszedettebben védekeztek, de nem jelentettek veszélyt Veszelinov kapujára.

A második félidő derekáig kellett várni az újabb nagy DAC-helyzetre, Anzdouana passza után Balogh nem jól találta el a labdát, Sharani lövését pedig blokkolták. A másik oldalon Fábry próbálkozott, de azt a lövést is blokkolta a védelem. A dunaszerdahelyieknek voltak lehetőségeik, a 87. percben mégis majdnem a Sereď szerezte meg a győztes gólt: Yao kiugratta Košťált, aki ziccerbe került, de Veszelinov védeni tudott.

A DAC így ebben az idényben egyszer sem tudta legyőzni a szeredieket, két vereség mellett két gól nélküli döntetlent könyvelhetett el ellenük. Ez az egy pont is elég volt azonban a dunaszerdahelyieknek ahhoz, hogy bebiztosítsák a negyedik helyüket a tabellán. Ez azt jelenti, hogy az európai kupaszereplésért játszó osztályozó(ka)t a DAC hazai pályán játszhatja.

Forrás: bumm.sk

A rovat legfrissebb hírei