Kezdődik a fogathajtóidény


Április utolsó napján megkezdődik a dél-szlovákiai amatőr fogathajtók idei versenysorozata

Vankó Imre, a hazai mezőny tavalyi legjobbja kérte és ismét megkapta az idénynyitó versenyt. Hogyan élték át az enyhe telet? Többet edzettek? Mit tartalmaz a versenynaptár? Sorakozó kérdések a küszöbön álló idény előtt.

„Igaz, hogy enyhe volt a tél, de mindenki csak idejéhez és lehetőségeihez mérten készülhetett. A zsigárdi évzárón és évnyitón újra találkoztunk, azóta új tagokat köszönthetünk körünkben, s vélhetően elég jól felkészültek hajtóink az idényre – állítja Gasparovics László, a dél-szlovákiai versenyzőket tömörítő Lószeretők Sportklubjának vezetője. – Elkészült az idei versenynaptárunk, hét megállóval. Ez eggyel több, mint tavaly volt, de még nem annyi, mint a pandémia előtt. De már afelé tartunk. Még mindig kevés a fogatos, de akik vagyunk, összetartunk.”

Tavaly a versenyeken szerzett összpontszám alapján hirdettek bajnokot, és már tárgyalnak a magyarországi szervezőkkel, hogy ismét egy megyei bajnokságban dőljön el a dél-szlovákiaiak háziversenye is.

„Úgy néz ki, hogy ez megvalósulhat –
folytatta Gasparovics László. – Nálunk az a gyakorlat, hogy mindenki benyújtja versenyszervezési kérelmét, s az időpont-egyeztetés után kialakul a versenyek sorrendje. Nincsenek megkötések, csak arra vigyázunk, hogy egy napra ne essen két esemény a sorozatunkból. A vírushelyzet enyhülése következtében már nem számítunk megszorításokra. Bírókat ismét Magyarországról kell hoznunk, mert nálunk nincs elég belőlük, így kénytelenek vagyunk itthon kivételt kérni. Máris nagy az érdeklődés sorozatunk iránt. Magyarországon még nem kezdődött meg a versenyidény, így onnan is elég sokat jelezték részvételüket. Úgy vélem, nagyon jó szezon elé nézünk.”

fotó és forrás: ujszo.com



A rovat legfrissebb hírei