Három pontot szórakoztak el a somorjaiak


A hazaiak váratlan vereséget szenvedtek a kiesés ellen küzdő MŠK Púchovtól

fotó: FC ŠTK 1914 Šamorín / facebook

Villámrajttal indítottak a hazaiak, akik már az 5. percben megszerezték a vezetést. Vrábel becselezte magát a tizenhatosba, majd három védőtől szorongatva, mintegy tíz méterről kilőtte a jobb alsó sarkot, 1:0.

Kisvártatva újabb somorjai támadás végén Leginus közelről a kapu fölé emelt, majd kecsegtető helyzetben Nagy Péter perdített a kapu mellé. Az első negyedórában a vendégek megszeppent diákként kergették a labdát, csak ritkán jutottak át a félpályán. Ám a házigazdák lassanként visszavettek a tempóból és elkezdtek fölényeskedni, eladott labdákkal bosszantották a közönséget. Az egyik ilyen rossz átadást követően Holáň megiramodott a kapu felé, az STK középpályásai lemaradtak, a védők pedig hátráltak, mire a puhói játékos a tizenhatosról senkitől sem zavartatva nagy gólt ragasztott Gyurákovics kapujának jobb felső sarkába, 1:1.

Ez a váratlan találat meghozta a vendégek önbizalmát, akik megérezték, hogy van keresnivalójuk a továbbra is öregurasan játszogató ellenfelükkel szemben. Nem sokkal az első félidő vége előtt Kostas ismét rosszul passzolt, majd az ötösnél felvágta Mrázt. A jogosan megítélt büntetőt Michlík a jobb alsó sarokba lőtte a balra vetődő hazai hálóőr mellett, 1:2.

Szünet után támadgattak a somorjaiak, de gólhelyzetet nem tudtak kialakítani. Aztán eljött az 57. perc, amely tulajdonképpen eldöntötte a mérkőzést. Pucheľ lefutotta az elmélázó Bahit, aki utolsó emberként a tizenhatoson kívül kézzel akarta visszahúzni, majd pedig fellökte a csatárt. A játékvezető habozás nélkül kiállította a védőt, a szabadrúgásból pedig Mráz jól eltalált lövéssel növelte a puhóiak előnyét, 1:3.

Alighanem ekkor döbbenhettek rá a sokáig kényelmesen kocogó hazaiak, hogy elveszítik a meccset. Nagyobb iramra kapcsoltak, emberhátrányban is fölénybe kerültek, de az ellenfelük jól zárta a veszélyes területeket, és minden eszközzel tördelte a játékot. Egyetlen hibájukból Boateng három perccel a lefújás előtt szépített, de a találkozó előtt szinte biztosnak vett három hazai pontot végül a közép-szlovákiai csapat zsebelte be, 2:3.

Az összecsapást követően Michal Kuruc dühösen jelentette ki, hogy védencei nemcsak rosszul, hanem lélektelenül is játszottak. „Márpedig szív és küzdőszellem nélkül a második ligában sem szabad focizni!” – tette hozzá a somorjai vezetőedző.


A rovat legfrissebb hírei