Somorjai kajakos és mestere a legjobbaj közt


Sidó Bianka és Honti Jenő is elismerést kapott Pozsonyban

fotó: Kajak Canoe Klub Šamorín / facebook

Pozsonyban tartotta szokásos évi ankétjának eredményhirdetését a Szlovák Kajak-kenu Szövetség. A síkvízi és vadvízi szakág (vízi szlalom) közös gáláján – talán a sokadszorra módosított időpont miatt is – többen voltak a díjat átvevők és átadók, mint az újságírók. A gyorsan lepörgetett gála ennek ellenére is méltó lezárása volt a sportág 2021-es évének. Bár a műsorvezető az év sportolója díjjal jutalmazott Vlček Eriken és Jakub Grigaron kívül mást nemigen hagyott szóhoz jutni, minden egyes kategóriagyőztes arcán örömöt, megilletődöttséget lehetett látni, azt, hogy jólesik nekik a szakma elismerése, mivel ők tudják igazán, mennyi munkával, fájdalommal jár a kajakozás.

A versenyzők zöme épp egy-egy sokhetes edzőtábor után érkezett haza, a legjobb juniornak választott Sidó Bianka például Olaszországban készült, a kajakosoknál megszokott sífutással is. „Azért csinálom az egészet, mert nagyon szeretek evezni. Örömet szerez, még ha igaz is, hogy nagyon sokszor fájnak az edzések” – árulta el lapunknak a 18 éves somorjai kajakos.

Tavalyi eredményei önmagukért beszélnek: junior Eb-ezüst és bronz (K2 500 m és K1 1000 m), junior vb-ezüst és -bronz (K1 1000 m és K2 500m), de azt, hogy számított volna az ankételsőségre, nem merte kijelenteni. „Inkább úgy mondanám, hogy bíztam benne, mivel tudtam, hogy nagyon jó évem volt. Az összes futamban remek érzés volt evezni, a legjobb talán K1 1000 méteren, ahol ahhoz képest, hogy mit tudok, nagyon jót mentem” – próbálta összefoglalni 2021-es évét Bianka, aki rettentően izgult a villáminterjú közben. Amikor viszont idei céljairól kérdeztük, nagyon határozott volt. „Ez az utolsó évem a junioroknál, szeretnék minél több számban kijutni az Eb-re és a vb-re is. Egy hónap múlva pedig felnőtt válogató lesz a világkupára, ott is ki akarom próbálni magam” – jegyezte meg a mosolygós kajakos.

Miközben őt faggattuk, végig ott állt mellette a büszke edző, Honti Jenő, aki kiskora óta foglalkozik a tehetséges sportolóval.

„Mindig az a célunk, hogy a lehető legjobb eredményeket érjük el hazai és nemzetközi szinten is. Az ilyen elismerések ezekkel együtt jönnek” – mondta az Új Szónak az év junior edzője (aki egyébként maga is csak 30 éves). Ha a védence izgulós típus, jó, ha a mestere nyugodtabb?

„Próbálok higgadtan gondolkodni, de azért szoktam izgulni. Igyekszem, hogy ebből a versenyzőim ne vegyenek észre semmit, de amikor már vízre szállnak, feljebb megy a pulzusom” – magyarázza Honti, hozzátéve, a legfontosabb, hogy meglegyen az összhang kettejük között.

Nála is puhatolózunk, milyen eredményekkel szeretne búcsúzni Bianka a junior kategóriától. „Szeretnénk egy… Vannak titkos vágyaink, de mondjuk úgy, hogy szeretnénk hasonló eredményeket elérni, mint 2021-ben” – fogalmazza át mondanivalóját menet közben egy mosoly kíséretében a somorjai klub edzője.

A felnőtteknél is a papírforma érvényesült, az olimpiai érmes K4-es egység tagjait díjazták. A négyes pekingi bronzfutama lett az év teljesítménye, Denis Myšák az év kajakosa, Vlček Erik pedig az év sportolója címet kapta meg.

forrás: ujszo.com


A rovat legfrissebb hírei