Veszelinov Dániel a pályán


Újabb fiatal magyar tehetség mutatkozott be a DAC színeiben

A portugál hálóőr Ricardo Ferreira a Zsolna elleni bajnoki követően izomsérülést szenvedett, így nem állhatott csapata rendelkezésére a Szered elleni hazai bajnokin. A sárga-kékek kezdőjében pedig egy fiatal magyar tehetségét köszönthetett a MOL Aréna közönsége.

A 20 esztendős Veszelinov Dániel első alkalommal léphetett pályára a sárga-kékek színeiben a szlovák élvonalban.

A fiatal magyar tehetség pedig élt is a lehetőséggel, és első hivatalos tétmérkőzésén kapott gól nélkül hozta le a mérkőzést a sárga-kékek színeiben,igaz csapata nem tudta behúzni a mérkőzést, és gól nélküli döntetlent játszottak a Szered ellen. A találkozón több nagy bravúrja is volt a fiatal magyar kapusnak.

Veszelinov Dániel a DAC történelmének 400. játékosa lett, aki pályára lépett az élvonalban. A sárga-kékek portugál mestere az elmúlt hetekben két fiatalnak is lehetőséget adott a Fortuna Ligában, a Ferencvárostól kölcsönben szereplő Szánthó Regő, valamint a MOL Akadémia növendéke Bögi Ferenc is első alkalommal léphetett pályára a DAC színeiben az elmúlt bajnokikon.

Veszelinov Dániel eddig felkészülési mérkőzéseken jutott szóhoz a DAC-nál, valamint a DAC farmcsapatának számító Somorjában kapott játéklehetőséget a szlovák másodosztályban. A 20 esztendős hálóőr 2020 nyarán igazolt Dunaszerdahelyre, miután a korábbi legendás magyar válogatott kapus, Király Gábor akadémiájában védett. A DAC fiatal hálóőre ráadásul tagja a magyar U21-es válogatott keretének is, miután Gera Zoltán szövetségi edzkapitány is felfigyelt tehetségére, és behívta a korosztályos utánpótlás válogatottba.

forrás: szurkolo.sk

A rovat legfrissebb hírei