“Nagyon vártam már bemutatkozásomat”


A Zsolna elleni hétvégi bajnokin újabb fiatal tehetség mutatkozott be a dunaszerdahelyi DAC színeiben

Fotó: dac1904.sk

A csallóközi együttes kezdőjében a hétvégén először kapott helyet a Fraditól kölcsönbe érkező Szánthó Regő.

A Fortuna Liga felsőházi rájátszásának harmadik fordulójában a Zsolna otthonában debütált a DAC színeiben a győri származású Szánthó Regő, aki első bajnokiján léphetett pályára a szlovák élvonalban. A Ferencvárostól kölcsönbe érkező tehetséges labdarúgó elmondása szerint már alig várta, hogy pályára léphessen a sárga-kékek színeiben.

Nagyon vártam már a bemutatkozásomat. Így kellett lennie, az edző jól látta az elmúlt hetekben, hogy erőnlétileg még nem vagyok a csúcson.

Sokat dolgoztam a lehetőségért, és szerencsére a kezdőcsapatban is kaptam helyet. Jól éreztem magam, voltak jó momentumaim, de ennél több kell még. A céljaim között szerepel a soron következő mérkőzések megnyerése és a minél több játéklehetőség” - értékelte bemutatkozását Szánthó a lefújás után.

A Győri ETO nevelése a DAC hivatalos honlapjának elmondta, hogy örül a megszerzett egy pontnak, de a sok helyzetet ki kellett volna használniuk és megnyerni a meccset, emiatt keserédes szájízzel távoztak Zsolnáról. A 21 esztendős középpályás a DAC történetében a 399. játékos lett, aki pályára léphetett az élvonalban.

„Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl, az ellenfél sokat támadott, védekezésre kényszerítve minket. Ennek ellenére több helyzetet sem sikerült értékesítenünk, és szerintem egy büntető is elmaradt a javunkra. Meg kellett volna nyernünk az összecsapást. Egész héten műfüvön edzettünk, ennek ellenére nagyon nehéz egy hét alatt megszokni, ráadásul már régen játszottam ilyen borításon. Viszont a győzelem elmaradását nem foghatjuk a pályára, bár volt egy szituáció, amelynél a lábam alá ragadt a labda. Szerintem természetes füvön magam mehettem volna kapura. Örülök, hogy a legvégén ki tudtunk egyenlíteni, de nem lehetünk elégedettek, hiszen nagyon sok helyzetünk volt, így győzni kellett volna” - nyilatkozta a döntetlennel végződő találkozó után Szánthó Regő a klub hivatalos honlapjának.

A DAC legközelebb két hét múlva április 2-án a válogatott szünet után hazai közönség előtt fogadja a Szered együttesét a MOL Arénában.

forrás: szurkoló.sk




A rovat legfrissebb hírei