Nyertek és vezetik a tabellát a naszvadiak


A női kézilabda 1. liga második fordulójában is győzött Naszvad-Ímely.

A hazai Ferplast jól kezdte az összecsapást, Kóša Nikolett góljai után 2-0-ra vezettek. Gyorsan jött viszont az egyenlítés, a másik oldalon Lenčéšová Lucia duplázott. A félidő hátralévő részében sűrűn változott az eredmény, hol az egyik, hol a másik csapat vezetett. A szünet előtt 11-10 után két szeredi gól jött, így 11-12-vel vonultak az öltözőbe a csapatok.

A második játékrész elején kissé elaludtak a hazaiak és 12-15 után tudták megkezdeni a felzárkózást. Zachar Karin és Haris Edina tartotta ekkor meccsben a naszvadiakat. Lassan összeállt a Naszvad védekezése és támadásban is jött egy-egy szép megoldás, 19-17-nél pedig Kender Evelin góljával már kettővel is vezettek a rossz kezdés után. A vendégek nem hagyták magukat és Csádiová Veronika találata után a 26. percben 22-22 volt az állás. Ekkor viszont megrázták magukat a Ferplast játékosai, a szoros emberfogásra szép cselekkel válaszoltak, így Zachar Karin például a szélről betörve is eredményes volt. A végeredményt Simonics Ulrika állította be. A hazaiak nem túl összeszedett játékkal, de ki tudták harcolni a győzelmet, és két forduló után vezetik a tabellát. A gólllövőlistán szintén naszvadi áll az élen, a vasárnap nyolcat jegyző Kóša Nikolett összesen már 19-nél tart.

Női kézilabda 1. liga, 2. forduló:

Ferplast Naszvad/Ímely-HK Slávia Szered 26-22 (11-12)
Naszvadi sportcsarnok, v.: Novák, Rondoš

Hazai gólszerzők: Kender Evelin 4, Kóša Nikolett 8, Haris Edina 2, Zachar Karin 7, Ryšavá Vanesa 1, Szabó Veronika 1, Simonics Ulrika 2, Molnár Bori 1

További eredmények:

ŠKP Pozsony-ŠKP Nagytapolcsány 24-24
HK Junior Mocsonok-HKM Nagysurány 29-21
Handball Csallóközaranyos-HC Tatran Stomfa 27-22
SK Slávia Simony-ŠŠK Bernolákova Kassa 29-26

A bajnokság állása:

Forrás: slovakhandball.sk

Fotó: facebook.com/sportnaplo

A rovat legfrissebb hírei