Három aranyérem Horvátországból


A bősi karatékák megharcoltak a sikerért

Két év kihagyás után 2022. március 5-én került megrendezésre Zágráb mellett a Nyílt Horvát Bajnokság karateverseny.

Szlovákiát 2 klub, a bősi Oyama dojo és a Seishin Karate Klub 6 versenyzője képviselte Sensei Darnay Barnabás és Sensei Markovics János vezetésével. A versenyen 11 ország 176 versenyzője vett részt.

Délelőtt folyt a kata versenyszám, majd az ünnepélyes megnyitó után megkezdődtek a kumite versenyszámok. Jančovič Laura (ifi +55 kg) első mérkőzését fejrúgással nyerte svájci ellenfele ellen. A döntőben egy szlovén karatéka várta Laurát. Az első 2 menetben a bírók kiegyenlítettnek ítélték a küzdelmet. Mivel a súlykülönbség is minimális volt a két versenyző között, újabb hosszabbítás közvetkezett. Itt a szlovén versenyző nagyon pontatlanul és szabálytalanul dolgozott, Laurának pedig sikerült fejrúgással győzedelmeskednie, így a bősi klubhoz került az aranyérem.

A két gyerek kategóriában versenyző lány karatéka maximálisan betartotta a kért technikai és taktikai utasításokat. Jančovič Linda (gyerek +35 kg) olasz ill. szlovén karatékákkal küzdött, mindkét mérkőzését fejrúgásokkal nyerte. Klubtársa Petrik Dorka (gyerek –35kg) fejrúgásokkal ill. test KO-val győzedelmeskedett szlovén ellenelei felett.

Sensei Darnay Barnabás tanítványai 3 aranyéremmel zárták a versenyt.

Fotó és forrás: szurkolunk.sk

A rovat legfrissebb hírei