Megtörte rossz sorozatát a DAC


A dunaszerdahelyiek a zsolnaiak legyőzésével zárták az alapszakaszt

fotó : DAC 1904 / facebook

A DAC 4076 néző előtt fogadta a Fortuna Liga alapszakaszának utolsó körében az MŠK Žilina csapatát a MOL Arénában.

A mérkőzés előtt a zsolnaiak egy „Stop vojne!” feliratú molinót feszítettek ki maguk elé a csapatkép készítésekor.

A hazaiak villámrajtot vettek, Hahn piszkált bele egy nem túl pontos átadásba, amivel Krstović lépett ki és magabiztosan a hálóba lőtt, 1:0. Azonnal jöhetett volna a második is, de Andzouana lövése az oldalhálóban kötött ki. A vendégek az első lövésig a tizedik percben jutottak el, de ez alaposan célt tévesztett. Ez idő alatt szinte minden szerdahelyi támadás végén veszélyben forgott a zsolnai Petráš kapuja.

Ezt követően már többet volt a Žilinánál a labda, de jól zárt a sárga-kék retesz Ricardo Ferreira kapuja előtt. Joao Janeiron látszott, hogy nem elégedett védencei teljesítményével és számos utasítással próbálta meg viszaterelni csapatát a helyes útra. A DAC-drukkerek a félidő közepén egy „Köszönjük Andris” feliratú molinóval mondtak köszönetet Schäfer Andrásnak, aki a télen az Union Berlinhez igazolt. A szünet előtt valamelyest felpörgött a játék, adódott egy hazai helyzet is, de Iľko lövése volt igazán veszélyes, amely Balićról pattant nem sokkal mellé.

A második félidő elején gyorsan egyenlítettek a zsolnaiak, egy középre kifejelt labdát Rusnák lőtt egyből a kapuba, 1:1. Az 51. percben füttyszóval értékelték a csallóközi drukkerek csapatuk teljesítményét egy újabb vendég lövést követően.

A kispadról Dominik Veselovský érkezett Andzouana helyére és a fiatal játékos azonnal egy lövéssel vétette észre magát, agilisan szállt be a meccsbe. A 68. percben előbb Sharani lövésénél hördült fel a közönség, majd visszakerült a labda a hazaiakhoz, Krstović pedig tizenhat méterről gyönyörűen lőtte ki a bal alsó sarkot, 2:1.

A 83. percben előbb tizenegyest reklamáltak a dunaszerdahelyiek, de a játékvezető és a videobíró sem látta az esetet. Néhány másodperccel később Balić adott be a jobb oldalról, Krstović pedig tökéletesen érkezett és a hálóba fejelt, 3:1.

Az utolsó percek nem hoztak újabb gólt, a DAC Nikola Krstović mesterhármasával győzte le 3:1-re a zsolnaiakat és megtörte négymeccses nyeretlenségi sorozatát. A szerdahelyiek a negyedik helyen zárták az alapszakaszt, a felsőházi rájátszást így Rózsahegyen kezdik.

forrás: ujszo.com

 


A rovat legfrissebb hírei