Somorján elégedettek a felkészüléssel


Interjú Michal Kuruc-cal, a somorjaiak vezetőedzőjével, a bajnoki folytatás előtt

A 8. helyről kezdi a II. labdarúgóliga tavaszi szezonját a somorjai STK. Michal Kuruc vezetőedző szerint a csapat játéka fokozatosan javult a téli felkészülés során, így az is reális, hogy feljebb kapaszkodnak a tabellán. Ugyanakkor a meccsről meccsre változó játékoskeret miatt nehezebb kiegyensúlyozottan teljesíteniük.

Mi mindent látott és tapasztalt a téli felkészülés során?

Hazai körülmények között, a MOL Akadémián készültünk a tavaszi szezonra, tehát nagyszerű körülmények között dolgozhattunk, kiváló talajú füves és műfüves pályákon. Ami negatívum volt, hogy a felkészülés során három mérkőzésünket is el kellett halasztani a koronavírus-járvány miatt, ilyenkor improvizálnunk kellett. Szerencsére nem mondhatni, hogy tömeges fertőzéssel kellett volna megbirkóznia a csapatnak, és bár van néhány sérültünk, de a sérüléshullám is elkerült minket. Megvannak azok a játékelemek, amikben javulnunk kell, a télen ezekre fókuszáltunk.

Az eredmények szempontjából milyennek értékeli a telet?

Lényegében a gyengébb eredmények után fokozatosan jöttek az egyre jobbak. Igaz, hogy a felkészülés végén papíron gyengébb ellenfelekkel mérkőztünk meg, de a játékunk javult, szóval úgy gondolom, hogy jól felkészültünk a bajnokságra.

Jelenleg nyolcadik a csapat a tabellán. Lehet ez jobb is?


Mindenképpen szeretnénk a nyugodtabb vizeken evezni, ideálisan a tabella első felében. Ha nem végeznénk a nyolcadik helynél lejjebb, annak örülnék. Reálisan nézve javítani is lehet ezen a helyezésen, hiszen tavaly például nagyszerű tavaszunk és hosszú győzelmi sorozatunk volt, és végül hatodikként zártunk.

A felkészülés során a MOL Akadémia több fiatalja (Demjanovič, Ferleťák, Szolgai, Szalma) lehetőséget kapott a bizonyításra. Ön a klubhonlapnak úgy nyilatkozott, hogy ezek a játékosok tavasszal felváltva kaphatnak lehetőséget Somorján és a DAC ifijében. Min fog múlni a szereplésük?

Az első tényező az, hogy a DAC csapatából öten játszhatnak nálunk, tehát azon is fog múlni, hogy épp hányan jönnek onnan hozzánk. Ha a DAC-ból például öten jönnek, akkor ők már nem léphetnek pályára. De ha lesz rá tér, mindenképp meg fogják kapni a lehetőséget a fiatalok is, hiszen szeretnénk őket felkészíteni a felnőtt focira.

Hogyan szól pontosan az egyezség? Ha a DAC aktuális meccs- keretéből kimaradó játékosok Somorjára jönnek, akkor előnyt élveznek a kezdőcsapat összeállításakor?

Igen, az A csapat játékosai előnyt élveznek, az ifiknek pedig ki kell érdemelniük a lehetőséget a játéktudásukkal és a küzdőszellemükkel. Ők Somorján edzenek, így folyamatosan láthatom, hogyan dolgoznak. Ha meggyőznek a kvalitásaikról, természetesen megkapják a lehetőséget a bizonyításra, akár egy tapasztaltabb játékos kárára is. Meglátjuk, mire lesznek képesek, de azt elmondhatom, hogy többen is jó mérkőzéseket játszottak a felkészülés során, ráadásul erősebb, élvonalbeli ellenfelekkel szemben állták meg a helyüket, tehát máris pozitív benyomást tettek rám. Én annak csak örülök, ha növelik a konkurenciát. Szeretnénk jó játékosokat kinevelni Somorja, valamint az együttműködésünk alapján a DAC számára is.

Bögi Ferenc ősszel Somorján szerepelt, a télen pedig felkerült a DAC első keretébe. A tavaszi szezon előtti főpróbán ismét a somorjai csapatban szerepelt. Mi az ő pontos státusza jelenleg?

Bögi a DAC felnőttcsapatának teljes értékű tagja, ott végzi az összes edzését. Ha az adott héten bekerül a DAC meccskeretébe, akkor ott, ha pedig nem, akkor továbbra is nálunk játssza a mérkőzéseket. Ez rajta áll.

Milyen hangulatban várja a csapat a rajtot?

Összetartóak vagyunk, jó a csapatszellem és a hangulat. Nem okoz gondot, hogy több nemzetiség keveredik az öltözőben. Tudjuk, hogy nehéz szezonkezdet vár ránk, jóformán a szezon első felében a tabella első felével mérkőzünk. Ez persze nem jelenti azt, hogy a folytatás könnyebb lesz, a II. ligában minden mérkőzésen meg kell küzdeni a pontokért. A kupában szintén nehéz feladat vár ránk, de meg kell próbálnunk legyőzni a Skalicát a nyolcaddöntőben és továbbjutni. Olyan csapatunk van, amely képes bárkit legyőzni, de képes botlani is bárkivel szemben. Ennek oka, hogy hiányzik egyfajta stabilitás, hiszen minden hétvégén más a keretünk, ami nem annyira optimális: van, amikor komolyabb erősítés érkezik a DAC-ból, van, amikor semmilyen, és van, amikor a mieink jobb teljesítményt nyújtanak a DAC-ból érkezőknél. Ez mind változó.

fotó és forrás: ujszo.com

A rovat legfrissebb hírei