Röplabda edzőközpont indul Komáromban


Az Új Szó a komáromi VK Spartak UJS röplabdaklub elnökével, Ferencz László készített interjút.

A beszélgetés során szó esett az elmúlt évekről, az új ifjúsági tervekről, a női szakág felélesztéséről és a férfi csapat ambícióiról is.

Úgy tudjuk, a klubvezetés igyekszik kreatív lenni, bevezetni valami újat, hogy a színvonal javuljon. Ön említette, hogy országos Ifjúsági Tréningközpontot hoznak létre Komáromban. Ennek mi lesz a funkciója?

A Szlovák Röplabdaszövetség egy pályázatot írt ki hat új edzőközpont létrehozására Szlovákiában. Örömünkre szolgál, hogy városunk, Komárom a jelentkezők közül a befutók között szerepelt. Ezt nagyon megbecsüljük, mert ez egyrészt erkölcsi elismerése az ifjúsággal végzett eddigi munkánknak, másrészt pedig könnyebben hozzáférhető szakmai fejlődést biztosít számunkra a már két évvel korábban megkezdett edzőképzési törekvésünkben.

Közeleg a ligarajt. Hol tart a csapatépítés, elégedett a formálódó kerettel?

A keret összeállt, bizakodóan tekintünk az új szezonra. Sikerült több tapasztalt, neves játékossal megegyeznünk, akik csapatunk gerincét fogják alkotni... Itt van Zaťko és Ogurčák, akik közismert válogatott játékosok, Kubš, Kašper és Turis jelenleg is válogatott kerettagok, és Martin Slezák, aki játszott a VKP többszörös bajnokcsapatában, annak fénykorában. A fiatalabb generációt is ismert nevek alkotják, mint Petráš, Jalovecký, Tarabus, Rak. A bővebb keretben helyet kapnak saját nevelésű fiataljaink is, mint Forró Balázs, Sánta János, Pati Nagy Simon, Nagy Márk, Lehotka Tamás és a csapatba visszatérő, szintén hazai nevelésű, erős balkezes Százvai Ádám. Bízunk abban, hogy a tapasztalat és az ifjúság egymásra talál, és működni fog ez az ötvözet.

Az interjút további részét ide kattintva olvashatják el.

Fotó: facebook.com/VKSpartakKomarno

 

A rovat legfrissebb hírei