”A KFC az őszi sikerre épít”


Radványi Miklós edző a tavaszi folytatásról beszélt

fotó: KFC Komarno / facebook

A komáromi KFC a tabella 3. helyén fejezte be a II. labdarúgóliga őszi szezonját, így sokan őket tekintik az évad meglepetéscsapatának a másodosztályban. Hogy milyen lehet a folytatás tavasszal, arról Radványi Miklós vezetőedzővel beszélgettünk.

Milyen elképzelésekkel kezdték a felkészülést a bajnokság tavaszi idényére?

Kiindulva abból, amit ősszel elértünk, derűlátóan tekintünk a tavaszi folytatásra. Szeretném hangsúlyozni, hogy most az út felénél tartunk. Nem kápráztatott el bennünket az őszi szereplés annyira, hogy ne látnánk a fáktól az erdőt, és ne kellene becsületesen és intenzíven készülnünk a tavaszi idényre. Nem fogunk ülni a babérjainkon, s már a felkészülés fázisában igyekszünk javítani bizonyos játékelemeken. Az biztos, hogy kezdetben a fiúk erőnléti állapotára fogjuk helyezni a hangsúlyt a téli pihenő után, s utána következnek a többi, eredményt befolyásoló tényezők.

A KFC klubvezetése ősszel azt ígérte, hogy a játékoskeretet igyekszik megtartani, hogy a csapat bizonyíthasson, és minimum tartsa meg az elért színvonalat, esetleg felül is múlja azt. Van erre esély?

Azt gondolom, hogy igen. De ehhez az kell, hogy ennek érdekében tegyünk meg mindent, amire egyenként, és együtt képesek vagyunk. Az ellefelek figyelnek ránk, ezzel számolnunk kell, mert veszélyesnek tartanak bennünket, s ahhoz, hogy helytálljunk, növelni kell a teljesítőképességünket. A tabellán az első 5.-6. helyen tanyázó csapatokban megvan a potenciál arra, hogy bármelyikük bárhol megverje a másikat. Erre kell a kezdésig alaposan felkészülnünk. Legveszélyesebb vetélytársainknak érzem a besztercebányaiakat, a Podbrezovát és kassaiakat. De egyetlen meccsen sem veszünk félvállról senkit.

A klubvezetés elképzelése nem egészen valósult meg, mert a csapatot elhagyta egyik kulcsjátékosa, a kapitány Domonkos Kristóf, és a fiatal ígéretes játékos Györgyi Artúr.

Ez így van, de szerintem ez természetes. Ha egy teljesítményét évről évre növelő játékost bárhonnan magasabb szintű bajnokságba hívnak, neadjisten esetleg külföldre, az nem fog nemet mondani, mert fejlődni akar, sikeresebb lenni, örömöt okozni munkájából nemcsak magának, hanem természetesen a focirajongóknak is. Azt gondolom, hogy Domonkos Kristóf Rózsahegyen is megállja a helyét. Györgyi Artúr pedig az NB II-es Budafokhoz távozott. De játékoskeretünk így is gazdag, vannak élvonalbeli tapasztalattal rendelkező játékosaink (Saláta Kornél, Patrik Abrahám, Patrik Šurnovský), a fiatalabbak is igazán tehetségesek, s úgy néz ki, hogy néhány új kerettaggal még gazdagodni is fog a KFC a tavaszi ligarajtig. Most neveket nem mondok, mert ez az állapot a rajtig még változhat.

Milyen eredménnyel lenne elégedett a 2021/22-es labdarúgó évad végén?

Én konkrét eredményt sem a meccsek előtt, sem a tabellán elért helyezést illetően nem szoktam jósolni, és szerintem ezt nem is lehet előre relevánsan megítélni. Azzal leszek elégedett, ha a KFC a teljesítőképessége szintjén fog szerepelni a bajnokságban, mert akkor az elért eredmény közel lesz ahhoz, amit a csapat megérdemel.

Fotó és forrás: ujszo.com

 

A rovat legfrissebb hírei