Meglepetéseredmény az edzőmérkőzésen


Mérkőzés utáni nyilatkozatok

fotó: DAC 1904 / facebook

A DAC labdarúgócsapata meglepetésre 2:0-ra legyőzte a Ferencvárost felkészülési meccsen. Joao Janeiro vezetőedző 22 játékosnak szavazott bizalmat a mérkőzésen, de nem volt köztük a távozófélben lévő Schäfer és Jedlička sem.

„Egy nagyon jó felkészülési mérkőzést játszottunk, megérte a két és fél órás út. Nagyon jó volt látni szurkolókat is. Fontos volt, hogy a mai meccsen egyes játékosaink 90 percet töltsenek a pályán. Nem sokat edzhettünk mostanában ebben a felállásban, többen is karanténban vannak és az Afrika-kupán is vannak játékosainkˮ – mondta Sztanyiszlav Csercseszov, a Ferencváros vezetőedzője, aki csapata játékának egyes elemeivel elégedett volt, de látott hiányosságokat is.

A Fradi mérkőzés utáni sajtótájékoztatóján Csercseszov mellett Róbert Mak is részt vett. A zöld-fehérek szlovák válogatott csatárát a jelenlévő szlovák újságírók több értelmetlen kérdéssel is szóval tartották (például hogy előnyt jelent-e számára Csercseszovnál, hogy beszél oroszul, vagy hogy milyen érzés volt hosszú idő után újra Szlovákiában játszani klubszinten), és mivel az egész kérdezz-felelek három nyelven zajlott, az orosz tréner egyre türelmetlenebbül mocorgott a székében és az órájára mutogatott. Végül egy idő után felállt, és megköszönve a figyelmet távozott a csapatbuszhoz.

„Mi egy teljesen más szakaszában vagyunk a felkészülésnek, mint a Ferencváros – kezdte a meccs utáni értékelést Joao Janeiro, a DAC vezetőedzője, utalva arra, hogy a Ferencváros jövő csütörtökön már bajnokit játszik, míg csapatának ez volt a második edzőmeccse. – Lassan 15 napja együtt vagyunk. A mérkőzésen sok pozitívumot láttam, pedig a két félidőt szinte két különböző csapat játszotta. Eddig rendkívül elégedett vagyok a játékosaim hozzáállásával a felkészülés során, és annak is örülök, hogy alkalmazni tudták a tréningen begyakorolt dolgokat.ˮ

A sárga-kékek valóban jól játszottak a Ferencváros ellen, és bár többször is a kapufa mentette meg őket, összességében abszolút megérdemelt győzelmet arattak.

A DAC az őszi hajrában látottakkal ellentétben támadásban is kreatív volt, gyors és ötletes játékával sokszor megnehezítette a Fradi-védők dolgát. Érdekesség, hogy a mérkőzés során az egész csapat lecserélődött: a kezdőcsapat a Veszelinov–Andzouana, Kružliak, Brunetti, Ciganiks–Balic, Njie–Sharani, Veselovský, Verlinden–Krstovic összeállításban futott ki a pályára, a mérkőzést azonban már a Vantruba–Vitális, Muhamedbegovic, Beszkorovajnij, Malý–Nebyla, Dimun–Pinto, Bögi, Moumou–Hahn alkotta tizenegy fejezte be.

A DAC keretéből hiányzott Schäfer András, aki egybehangzó sajtóhírek szerint szerda délután már az orvosi vizsgálatokon is átesett a Bundesligában szereplő Union Berlin csapatánál. A Schäfer eligazolását firtató újságírói kérdésre Joao Janeiro meglepetten reagált: megkérdezte, hogy mikori az információ, majd azt mondta, hogy nem tud róla, mert délelőtt 11 óra óta nem nézett rá a telefonjára. Végül hozzátette, hogy Schäfer kisebb sérülés miatt nem játszhatott a mérkőzésen.

A tréner Martin Jedlička eligazolásával kapcsolatban sem tudott konkrétumot mondani. „Bárhogy is lesz, tiszteletben tartjuk a döntését. Jelenleg nem tudom megmondani, marad-e a klubnálˮ – mondta a cseh kapusról, aki értesüléseink szerint az elmúlt napokban külön edzett, és nem akarja meghosszabbítani nyáron lejáró szerződését Dunaszerdahelyen.

Forrás: újszó.com 

A rovat legfrissebb hírei