Így értékelték a szerdahelyiek a trencséni győzelmet


A DAC a Fortuna Liga 16. fordulójában Trencsénben győzött. Az edző és a játékosok nyilatkozatait pedig a klub honlapja tette közzé.

„Nehéz mérkőzés volt, de tudjuk, hogy ebben a bajnokságban egyik meccs sem könnyű. Minőségi csapat ellen játszottunk. Sokat próbálkoztunk, néhány helyzetet sikerült is kidolgozunk. Jó lett volna, ha lövünk még egy gólt. Megvolt rá a területünk, de nem használtuk ki. Nagy harciszellemről tettünk tanúbizonyságot. Boldog vagyok, hogy sikerült begyűjtenünk a három pontot” - vélekedett Joao Janeiro.

„Tisztában voltam vele, hogy ez lesz a 100. bajnoki mérkőzésem a DAC színeiben. Örülök ennek a mérföldkőnek, de nem mondhatnám, hogy különleges figyelmet szenteltem neki. Főleg nyerni akartam, ami össze is jött” - mondta a jubiláló Martin Jedlička. „Tudtuk, hogy egy nehéz mérkőzés vár ránk a műfüvön, ráadásul egy erős trencséni csapat ellen. Az agresszivitásunkkal és a szervezettségünkkel akartunk győzni, ami végül sikerült is. Örülünk a három pontnak. Nem gondolom, hogy csak egy nagy helyzetünk lett volna, hiszen akadtak további lehetőségek, amelyek egy jobb befejezéssel többgólos előnyt is jelenthettek volna. Az ellenfél kicsit megszorongatott minket a védekezésben, és ezért is örülünk az 1:0-s sikernek” - folytatta a kapus. Hogy Jedlička mit mondott az új edzőről, azt ide kattintva olvashatják el.

A győztes gólt szerző Andrija Balić a találat után a labdát a meze alá dugva ünnepelt. Ezzel jelezte, hogy a barátnőjével kisbabát várnak. A horvát középpályás kifejtette továbbá, hogy egy nagyon-nagyon nehéz meccset játszottak Trencsénben, de a legfontosabb, hogy sikerült győzniük. 

Fotó: facebook.com/fcdac

A rovat legfrissebb hírei