A Fortuna Liga legértékesebb játékosa Dunaszerdahelyen


A 4,5 millió eurós piaci árra taksált kameruni támadó a Royal Antwerpen együttesétől érkezik kölcsönbe a szezon végéig a DAC-hoz.

A szlovákiai nyári átigazolási időszak utolsó napján nagyot húzott a DAC, hiszen a jelenlegi idény végéig kölcsönbe megszereztük a kameruni Didier Lamkel Zé játékjogát, aki a csatársor bármely posztján bevethető. A Royal Antwerpen kötelékébe tartozó futballista lesz a Fortuna Liga legértékesebb játékosa - írja a szerdahelyiek weboldala.

A huszonnégy éves játékos 2018 nyarán a belga Royal Antwerpenhez igazolt, ahol 73 bajnoki találkozón 18 gólt lőtt és 7 gólpasszt osztott ki. 2019 novemberében a kameruni válogatottban is bemutatkozhatott. Tavaly a Royal színeiben kupagyőzelmet ünnepelhetett.

"Rendkívül boldog vagyok, hogy itt lehetek. Láttam a klub által felvázolt projektet, ami nagyon megtetszett, ezért ezt a vendégjátékot megfelelő lépésnek érzem a pályafutásomban. Magas szintű, ám egyúttal családias az itteni környezet. A szurkolókról is láttam felvételeket, és alig várom, hogy nekik is bemutatkozhassak. Az edzővel még el kell beszélgetnem a csapat céljairól, de semmiképpen sem szeretném egy dobogós helyezésnél alább adni. Bízom benne, hogy ehhez kétszámjegyű mennyiségű góllal és gólpasszokkal is járulhatok hozzá, hiszen szeretnék ismét bekerülni a kameruni válogatottba. Nem okoz gondot az a tény, hogy a bajnokság legértékesebb futballistája leszek. Olyan típus játékos vagyok, aki a pályára lépést követően nem érzi a nyomást" – jelentette ki Lamkel Zé.

A Transfermarkt szerint Lamkel Zé lesz a Fortuna Liga legértékesebb labdarúgója a maga 4,5 millió euró piaci árával.

"Didier egy olyan futballista, aki a belga élvonalban szerzett magának nevet, és akinek az életrajza magáért beszél. A fizikai adottságainak (195 cm), kiváló technikájának, a gyorsaságának és a mindkét lábával való remek rúgótechnikájának köszönhetően egy modern, kreatív játékosról beszélünk, aki a támadósor különböző pozícióiban is képes futballozni. Remekül helyezkedik az egyes vonalak között, és kiváló a gólpasszok kiosztásában, akárcsak a góllövésben. Belgiumban az emberek egyszerre örülnek és boldogtalanok, amiért a mi klubunkba és a bajnokságunkba igazolt, mivel valami mindig történt a személye körül, és ezek az események aztán fel lettek nagyítva. Az igazság az, hogy ő egy remek játékos, amit kész megmutatni Dunaszerdahelyen. Ennek az új kihívásnak köszönhetően ismét arra összpontosíthat, ami a lényeges: saját maga képességeire. Bízunk benne, hogy egy olyan nyugodt környezetet teremthetünk neki, amilyenre szüksége van a legjobb teljesítményéhez, és meleg szívvel üdvözöljük a sárga-kék családban" –tette hozzá a DAC sportigazgatója, Jan Van Daele.

Didier Lamkel Zé a 11-es számú mezt kapta Dunaszerdahelyen.

Fotó: dac1904.sk

A rovat legfrissebb hírei