Belga támadó Dunaszerdahelyen


Az egykori belga utánpótlás-válogatott Thibaud Verlinden a DAC következő erősítése.

A huszonkétéves szélső, Thibaud Verlinden (szül. 1999. július 9-én) lett a támadósorunk újabb erősítése. Az egykori belga utánpótlás-válogatott a holland Fortuna Sittard csapatától igazol Dunaszerdahelyre, ahol a mostani szezon végéig szóló megállapodást írt alá - írja a szerdahelyiek honlapja.

Thibaud Verlinden édesapja, az egykori kapus, az 1994-es és 1998-as világbajnoki résztvevő Dany Verlinden után örökölte a futballista géneket. Thibaud a Club Brugge, a Standard Liège és az angol Stoke City akadémiáján töltötte az ifjúsági éveit. Később a német St. Paulinál és Angliában a Stoke-on kívül a Boltonnál is megfordult. Idei év januárjában a holland élvonalbeli Fortuna Sittard igazolta le.

„Múlt héten jártam itt, megnéztem a stadiont és az akadémiát. Minden új és szép. Nagyon várom az új kihívást egy új országban, úgyszintén a rajongókkal való találkozást is. Nagyon boldog vagyok. Először is szeretnék minél több percet játszani, és a lehető legjobb helyezéshez segíteni a klubot. A csapat sikere a legfontosabb számomra. A támadósor mindkét szélén bevethető vagyok, a posztomból kifolyólag szeretek cselezni, a kapu elé ívelni és támadásokat befejezni” – mondta Thibaud Verlinden röviddel a mai szerződés-aláírást követően. A játékos a 23-as mezt fogja viselni a DAC-nál.

Fotó: dac1904.sk

 

A rovat legfrissebb hírei