A világ egyik legjobb csapatával is játszik a Dunaszerdahely


A Győri Audi ETO KC csapatával is megmérkőzik a felkészülési időszakban a HC DAC.

 A HC DAC Dunaszerdahely felkészülési időszakának egyik edzőmérkőzésén lehetősége adódik arra, hogy ellátogasson az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC otthonába. A mérkőzésre augusztus 21-én 11 órai kezdettel kerül sor a győri zöld-fehérek otthonában, az Audi Aréna Győrben. A mérkőzés díjmentesen lesz megtekinthető, ahová az aktuális járványügyi szabályok értelmében csak érvényes védettségi igazolvánnyal lehet majd belépni. A kapukat a mérkőzés kezdete előtt egy órával, vagyis 10 órakor nyitják meg a szurkolók előtt - olvasható a szerdahelyiek Facebook-oldalán.

"Amikor egy álom idő előtt valóra válik" – kezdte a mérkőzés lehetőségével kapcsolatban Horváth Zoltán klubelnök nyilatkozatát. "A klub megalakulásakor és céljaink megfogalmazásakor viccesen mindig mondogattam, hogy a Győri Audi ETO-val majd a BL Final4-ban szeretnék találkozni.

Természetesen tisztában vagyunk a két csapat közötti különbséggel, de nagy lehetőségnek tartom, hogy – ha csak edzőmérkőzésen is – megtapasztaljuk, milyen egy világelsők között lévő csapat ellen pályára lépni már csak azért is, hiszen ebben a szezonban mi is kilépünk a nemzetközi színtérre. Mindenképpen megtiszteltetés számunkra ez a lehetőség, ugyanakkor méltán hihetjük, hogy a klubunkban folyó szakmai munka elismerése az, hogy egy ilyen csapat méltónak tart bennünket arra, hogy meghívjon bennünket az otthonába. Aztán meg az álmok tényleges megvalósulását majd meglátjuk…." 

E mellett augusztus 4-én hazai pályán a Vágsellye csapatával mérik össze tudásukat Debre Viktor tanítványai. A találkozóra védettségi igazolvánnyal (a második oltás után két héttel), vagy 72 óránál nem régebbi negatív PCR teszttel, vagy friss negatív antigén teszttel mehetnek be a szurkolók. A meccset a klub YouTube-csatornáján is közvetítik.

Felkészülési mérkőzések:

2021. augusztus 4. 18:00
HC DAC Dunaszerdahely – HK Slovan Duslo Šaľa
Dunaszerdahelyi sportcsarnok

2021. augusztus 21. 11:00
Győri Audi ETO KC – HC DAC Dunaszerdahely
Audi Aréna Győr

Fotó: facebook.com/hcdacofficial

A rovat legfrissebb hírei