Nagyon rosszul indult a DAC idénye


A dunaszerdahelyiek Nagymihályban lépetek pályára a Fortuna Liga első fordulójában.

Németh Antal több helyen is változatott a belgrádi kezdőn. Bekerült a két új igazolás Muhamedbegovic és Ciganiks, de Njie és Nicolaescu is az elejétől a pályán volt. Érdekesség a kezőcsapat kapcsán, hogy mind a tizenyegy játékos más nemzetiségű volt a szerdahelyieknél.

A meccset a hazaiak kezdték jobban és már az első félidőben háromgólos előnyre tettek szert. Előbb Beskorovainyi hibája után Kanu hozta helyzetbe Begalát, aki nem hibázott. Majd egy újabb Kanu villanás már a gólt is ő szerezte. Az első félidő hajrájában pedig Žofčák fejelte a harmadikat.

A szünetben kettőt cserélt a DAC. Egy óra után pedig Schäfer passza után Taiwo akarta leginkább elérni a labdát és szépített. Ez után újabb két csere jött a vendégeknél. A mérkőzés ötödik gólját viszont a hazaiak szerezték Žofčák szögletéből Vaško fejelt gólt.

Fortuna Liga, 1. forduló:

MFK Zemplín Michalovce-FC DAC 1904 4-1 (3-0)
Nagymihály, v.: Kráľovič (Štrbo, Weiss)
Gólszerzők: Begala (31.), Kanu (37.), Žofčák (45.), Vaško (84.) ill. Taiwo (60.)
Sárga lap: Begala (64.), Magda (86.) ill. Balić (68.)

Nagymihály: Kozhukhar - Kotula, Vaško, Artabe, Vojtko - Neofytidis - Magda (Ranko 88.), Begala (Mendez 67.), Oshima, Žofčák (Gembický 88.) - Kanu (Kvocera 74.)
DAC: Jedlička - Muhamedbegovic, Beskorovainyi, Brunetti - Moumou (Rymarenko 46.), Balić, Njie (Divković 46.), Schäfer, Ciganiks (Vera 62.) - Nicolaescu (Andzouana 62.), Taiwo (Sharani 86.)

Fotó: facebook.com/fcdac

A rovat legfrissebb hírei