Sikerrel fejezte be az alapszakaszt a HC DAC


A MOL Liga alapszakaszának utolsó dunaszerdahelyi mérkőzésén legyőzte olmützi ellefelét Debre Viktor csapata.

A hazaiak kapujában Oguntoye Viktória kezdett, mezőnyben Juhos Kata, Élő Beatrix, Jagodič Melani, Bugár Cintia, Bízik Boglárka és Bízik Réka védekezett, támadásban ellenben Jagodič helyére érkezett Demeter Virág Orsolya.

A meccs elején a dunaszerdahelyiek lövéseinél háromszor is a kapufa segítette ki az olmützi kapust, de a tizenkettedik percre így is sikerült háromgólos előnybe kerülniük Bugáréknak. 9-3-nál pedig időt is kért a vendégek edzője.

A HC DAC kapujában Oguntoye hozta megszokott jó formáját, hetest is védett. A gólfelelősök pedig ezúttal is Bízik Réka és Élő Beatrix voltak. Mindketten 6-6 gólig jutottak az első félidőben, csapatuk pedig 17-9-re vezetett.

A második játékrész elején az alapcsapatban két változás volt, Straka Mária és Mészáros Réka kapott lehetőséget Debre Viktortól, csak úgy, mint az első félidő hajrájában. A vendégek jobban haraptak a szünet után, a 40. percben így már csak 19-15-re vezettek a sárga-kékek. A következő találat viszont már Juhos Kata nevéhez fűződött, jelezték a csallóköziek, hogy továbbra is ők a jobb csapat a pályán.

Bízik Réka átlövőben tért vissza a pályára és be is talált, majd Mészáros Réka is gólt lőtt. 24-17-nél úgy tűnt az olmützi csapat már nem tudja komolyan megszorítani ellenfelét. Az utolsó tíz percre előbb Pénzes Mónika, majd Kucsera Rebeka, Oláh Bella és Hornyák Panna is lehetőséget kapott. Utóbbi pedig hetesből be is talált. A végeredmény 31-25 lett.

A HC DAC Dunaszerdahely ezzel befejezte szereplését a MOL Liga alapszakaszában. A rájátszásban már különválnak a cseh és szlovák csapatok és megküzdenek az országos bajnoki címért. Folytatás május elején.

MOL Liga, 26. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely-DHK Zora Olomouc 31-25 (17-9)
Dunaszerdahely, v.: Martin Manek, Andrej Majstrík

Dunaszerdahelyi gólszerző: Élő Beatrix 10 (2), Bízik Réka 9, Straka Mária 3, Bugár Cintia 2, Demeter Virág Orsolya 2, Juhos Kata 2, Bízik Boglárka 1, Mészáros Réka 1, Hornyák Panna 1 (1)

Fotó: facebook.com/hcdacofficial; Lelkes Ernő

A rovat legfrissebb hírei