Győzött és a tabella élére állt a Dunaszerdahely


A MOL Liga 25. fordulójában a Sokol Poruba csapatát fogadta a HC DAC.

A meccs első gólját az első percben Bízik Réka szerezte. A naszvadi balszélső a szünetig hat találatig meg sem állt. A vendégek bár az elején még próbálták tartani magukat, nem jártak sikerrel. 4-1 után még fel tudtak jönni két gólra, de a félidő végére újra nőtt a különbség, így Debre Viktor folyamatosan lehetőséget adott néhány játékosnak, akik a cserepadon kezdtek. Az első 30 perc után 16-11 volt az eredmény.

A második félidő elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, úgy tűnt beállt az ötgólos hazai előny. Bő tíz perc után viszont megrázta magát a sárga-kék csapat és a 47. percben már 26-18 volt az állás. Ezek után érkezett a pályára beállóban Demeter Virág Orsolya helyére a serdülő válogatott, Kucsera Rebeka. A Bízik Réka vezette hazaiak nem adtak esélyt ez után sem a vendégeknek és végül 31-23-ra nyerték meg a mérkőzést.

A HC DAC Dunaszerdahely győzelmével átvette a vezetést a MOL Ligában. Élő Beatrixék 31 pontot szereztek eddig, a második és harmadik helyen álló Most és Nagymihály 30 egységgel áll mögöttük. A két csapat vasárnap játszik egymással, így vélhetően egyikük visszaelőzi majd a csallóközi csapatot. A Poruba veresége után a 7. helyet foglalja el a tabellán.

MOL Liga, 25. forduló:

HC DAC Dunaszerdahely-DHC Sokol Poruba 31-23 (16-11)
Dunaszerdahely, v.: Matej Adamkovič, Samuel Švarc

Dunaszerdahelyi gólszerzők: Bízik Réka 10, Élő Beatrix 8, Bugár Cintia 5, Bízik Boglárka 4 (2), Juhos Kata 4

Fotó: facebook.com/hcdacofficial

A rovat legfrissebb hírei