Gergely István marad a BHSE ügyvezető elnöke


A Budapesti Honvéd Sportegyesület (BHSE) tisztújító küldöttgyűlése újabb négy évre Simicskó Istvánt választotta meg a klub elnökének, Gergely Istvánt pedig ügyvezető elnöknek.

A BHSE tájékoztatása szerint a keddi tisztújítást online rendezték meg, és azon a szavazásra jogosult 68 küldött közül 60 vett részt.

"A küldöttek Dr. Simicskó István elnököt immáron harmadik alkalommal választották meg a Budapesti Honvéd Sportegyesület elnökének" - áll a közleményben, mely azt is kiemelte, hogy a kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó Gergely Istvánt is megerősítették ügyvezetői tisztségében.

Az eddigi elnökség tagjai közül Simóka Kálmánné, Nébald György, Nemeskéri Zoltán és Virágh István nem kívánt élni az újraválasztás lehetőségével.

Az új elnökség - melynek tagja lett többek között Siklósi Gergely világbajnok és világranglista-vezető párbajtőröző is - rögtön megtartotta első ülését, melyen a tagok Farkas Lászlót újra megválasztották ügyvezető elnökhelyettesnek.

A felvidéki születésű Gergely István közösségi oldalán az alábbi szöveget osztotta meg az újraválasztása kapcsán:

Òriási megtiszteltetés, hogy a Budapesti Honvèd közössége a mai online tisztújító alkalmával a következő négy évre ismét bizalmat szavazott számomra mint ügyvezető elnöknek.

Szebb kihívást és feladatot el sem tudok képzelni mint ezt a nagyszerű közösséget segíteni az újabb sikerek útján.

Az elmúlt négy évben sok támogatòt és szimpatizánst szereztünk magánszemélyek, klubok, szövetségek és cégek személyében akik kívülről segítettek minket a céljaink elérésében. Nekik is köszönettel tartozunk és természetesen továbbra is ápoljuk, vigyázzunk ezeket a kapcsolatokat.

A kihívás adott. Az elmúlt 30 év legsikeresebb egyesületét hazai és nemzetközi szinten is az élmezőnyben tartani, növelni az utánpòtlás létszámát, megvalòsitani a megálmodott fejlesztéseinket, teret biztosítani a szabadidősportnak és megteremteni a működési biztonságot.

Szép feladatok várnak ránk. A csapat erős. Megyünk tovàbb! #csakahonved

Òriási megtiszteltetés, hogy a Budapesti Honvèd közössége a mai online tisztújító alkalmával a következő négy évre ismét...

Közzétette: Gergely István – 2021. március 23., kedd

Fotó: facebook.com/waterpolo.gergely.istvan

A rovat legfrissebb hírei