Gólrekorddal győzte le riválisát a HC DAC


A MOL Liga 7. fordulójából pótolt mérkőzésen a prágai Slavia látogatott Dunaszerdahelyre.

A két csapat pontosan egy hete Prágában mérte össze tudását. A sokáig szoros mérkőzésen végül a csehek 24-19-re győztek. A Rajnohová Monika nélkül felálló csallóközi hölgyeknek tehát volt miért visszavágniuk ellenfelüknek.

A gólok sorát Bízik Réka nyitotta meg. Az első két percben csak ő talált be, a 9. percben viszont már 8-4-re vezettek a hazaiak. A vendégeknél jött is a kapuscsere, a szerdahelyieknél viszont most is remekül védett Oguntoye Viktória. A sárga-kékek emberhátrányban tudták ötre növelni előnyüket, de a prágaiak gyorsan háromra csökkentették a különbséget, Debre Viktor pedig időt kért. A 15. percben jártunk ekkor.

A szusszanásnyi szünetnek meglett az eredménye, Pastorková Kristína, Juhos Kata és Bugár Cintia góljaival hatgólosra duzzadt a Dunaszerdahely előnye. A 21. percben Bízik Réka és Bugár Cintia góljai után már 16-8-at mutatott az eredményjelző, a Slavia pedig időt kért. Ez sem törte meg a hazai lendületet, Bízik Boglárka újabb két találata után már tíz volt közte.

Az első félidőben még Demeter Virág Orsolya is feliratkozott a góllövők közé, a HC DAC pedig 22-11-re vezetett a szünetben. A 30 perc utolsó találatát a már ekkor ötig jutó Élő Beatrix szerezte.

A második játékrészt Bízik Boglárka, Pastorková, Juhos és Élő góljai nyitották, tovább nőtt a vendégek hátránya, tizenöt volt a különbség. Az első hetest a 40. percben ítélték meg a játékvezetők, de Bízik Rékának nem sikerült értékesítenie azt.

Debre Viktor folyamatosan adott lehetőséget a kispadon kezdőknek, pályára lépett Straka Mária, Lelkes Lilla, Mészáros Réka és Pénzes Mónika is. Utóbbi gyorsan be is talált, majd Mészáros is belőtte első gólját. Az 50. percben Strakát kiállították, ekkor pedig már Oláh Bella állt a hazai kapuban és Jagodič Melani is a pályán volt, majd lőtt is egy szép átlövésgólt.

Bő öt perccel a vége előtt a csapatkapitány Straka Mária lőtte be a dunaszerdahelyiek 35. gólját. A prágaiak neve mellett ekkor mindössze 17 állt. Az 57. percben a találkozó második hetesét Denisa Holeňáková értékesítette. A végeredmény 38-20 lett. 

A dunaszerdahelyiek még senkinek nem lőttek 36 gólnál többet a 2020/2021-es idényben, így most közvetlen riválisuk ellen döntötték meg eddigi gólcsúcsukat. A HC DAC Dunaszerdahely így 1 pontra megközelítette a dobogó harmadik fokán álló Slaviát úgy, hogy a sárga-kék hölgyek egy meccsel kevesebbet játszottak a prágai csapatnál.

MOL Liga, 7. forduló:

HC DAC Dunaszedahely-DHC Slavia Praha 38-20 (22-11)
Dunaszerdahely, v.: Andrej Budzák, Michal Záhradník

Hazai gólszerzők: Élő Beatrix 6, Juhos Kata 6, Bízik Boglárka 4, Pastorková Kristína 4, Bugár Cintia 4, Mészáros Réka 4, Bízik Réka 3, Jagodič Melani 3, Demeter Virág Orsolya 2, Pénzes Mónika 1, Straka Mária 1

Fotó: facebook.com/hcdacofficial; Lelkes Ernő

A rovat legfrissebb hírei