Feljebb lépnének a tabellán a somorjaiak


Az FC STK 1914 Somorja honlapján közölt interjút a klub elnökével, Horváth Csabával.

Sikeresek voltunk a felkészülési meccseken. Négyszer győztünk, kétszer remiztünk és csak egyszer szenvedtünk vereséget. Elégedett az elért eredményekkel?

A felkészülés alatt eredmények nem a legfontosabbak, de természetesen főleg a fortunaligás csapatok elleni sikerek mindig örömet szereznek. Rövidebb idő volt a felkészülésre, pár csapatnál egészségügyi gondok voltak, de ennek ellenére megfelelő számú meccset játszottunk. Kibővítettük a szakmai stábot, remek feltételek mellett végezhettük a felkészülést. A legfontosabbak azonban a bajnoki meccsek lesznek.

Annak ellenére, hogy nem volt elégedett az őszi eredményekkel, a játékoskeretben nem történt nagy változás. Hogyan értékeli az átigazolási időszakot?

Most is állítom, hogy a táblázatban elfoglalt helyezes nem tükrözi a játékoskeret erősségét. Minőségi játékosok alkotják a keretünket, ezért csak pár posztot erősítettünk meg. Középcsatárral és szélső védővel erősítettünk. Miután Méry és Moumou is távozott, Čunta sérült, egy gyors szélsőt is kellett igazolnunk. Egy középhátvédet is szerettünk volna igazolni, de a piacon nem volt megfelelő játékos. Az említett poszt jelenleg nálunk megfelelően meg van oldva, így csak akkor szerződtettünk volna, ha érdekes focistára találunk. Összességben elégedett vagyok az erősítésekkel. Ezen felül a bajnoki meccsekre a partnerklubunkból, a DAC-ból is érkeznek játékosok. Az edzőknek lesz miből válogatniuk…

Michal Kuruc lett a főedzőnk. Ő volt az egyetlen jelölt?

Kuruc mester a felkészülés elején érkezett a csapathoz. Blaháč edző távozása után gyorsan kellett reagálnunk. A felkészülés alatt látni lehetett, hogy Kuruccal minden működik. Igyekeztünk, hogy ő maradjon az edzőnk, mivel a DAC-ban továbbra is az ifjúsági csapatok főedzője. A közös project miatt is nagyon jó, hogy Mišo lett az edzőnk.

Milyen céllal vágunk neki a tavaszi idénynek?

Elsősorban az őszi idényhez képest feljebb kell lépnünk a táblázatban. Ismétlem önmagam, az első felében a helyünk. Örülni fogok, ha a jó eredmények mellett sikerül pár játékost feljebb emelni. Siker lesz, ha visszatérhetnek a nézők a lelátókra és folytathatják az edzéseket az ifijátékosok is. Így tovább tudnánk folytatni a játékosok nevelését. De ez nem tőlünk függ. Úgy szeretnénk dolgozni, hogy nyáron az tudjuk mondani, hogy a klubot ismét magasabb szintre emeltük.

A Somorja február 13-án 13:30-kor kezdi meg a II. liga tavaszi idényét. Az ellenfél a Zsolna B lesz, a meccset pedig a MOL Akadémián rendezik.

Fotó: stksamorin.sk

A rovat legfrissebb hírei