A végén kerekedett felül az újváriakon a Slovan


Majoross Gergely csapata 53 percig tartotta a tempót a pozsonyiakkal, de végül vereséget szenvedett.

Az érsekújvári hokicsapat pénteken szerezte meg első győzelmét az új edzője irányítása alatt. Jó előjelekkel várták tehát a Slovan elleni két mérkőzést, bár egyértelműen az égszínkékek voltak a találkozó favoritjai.

Ennek ellenére az első harmadban az újvári bikák előtt adódott nagyobb lehetőség, hiszen kettős emberelőnyben is játszottak, de nem tudtak betalálni. A második játékrészben már fordult a kocka és a Slovan dominált, de a gólszerzés nekik sem jött össze. Az Érsekújvár a harmadik húsz percben is nagyott küzdött, de az utolsó 6-7 percre már felőrölte őket a dobogón tanyázó Slovan. Az 54. percben Urbánek lövését Zigo továbbította végül a kapuba. Bő egy perccel a vége előtt, amikor már kapus nélkül támadtak a hazaiak, Harris egy üres kapus találattal döntötte el a három pont sorsát.

A két csapat legközelebb február 12-én, pénteken lép jégre és újra egymást ellen játszanak majd.

Tipos Extraliga, 38. forduló:

HC Nové Zámky-HC Slovan Bratislava 0-2 (0-0, 0-0, 0-2)

Gólszerzők: Zigo 54. (Urbánek, Harris), Harris 59. (Urbánek)

A Kassa csapata idegenben 3-2-re győzte le Gyetvát. A vendégek kapuját Vay Ádám őrizte, aki 39-ből 37 lövést hárított, ez 94,87%-os védési hatékonyságot mutat.

HC 07 Detva-HC Košice 2-3 (0-1, 0-2, 2-0)

A rájátszásba jutásért harcoló DVTK Jegesmedvék csapata 5-1-re kikapott a közvetlen élmezőnyhöz tartozó vendég Zólyom együttesétől.

DVTK Jegesmedvék-HKM Zvolen 1-5 (0-0, 0-3, 1-2)

Fotó: facebook.com/HC-Nové-Zámky-HC-Érsekújvár-magyar-változata

 

A rovat legfrissebb hírei