Storck elégedett a felkészülésben elvégzett munkával


A DAC-Nagymihály mérkőzés után a német szakember a klub honlapján értékelte a látottakat.

Bernd Storck, DAC: „Egy nagyon jó mérkőzést játszottunk, amelynek az egyetlen negatívuma a gólképtelenségünk volt, bár megvoltak a lehetőségeink. A vendégek kapusa remek teljesítményt nyújtott. Meg kellett volna nyernünk ezt a találkozót, de elégedett vagyok a látottakkal. Azt gondolom, jól felkészültünk a Trencsén elleni első bajnoki összecsapásra. Új elemeket is kipróbáltunk a taktikánkban – ezekkel szintén nagyon elégedett lehetek. Az elmúlt négy hétben rendkívül megterhelő edzéseket abszolváltunk, így a játékosok most megérdemelnek két nap pihenőt. Jövő héten is építhetünk a szombati teljesítményre. Divković és Schäfer is kisebb sérüléssel bajlódnak, de jó hír, hogy Andzouana a kezdőcsapatban kaphatott helyet és meg is mutatta, mire képes, jól játszott. A középpályán is végre kellett hajtanunk néhány változtatást, mivel Schäfer nem volt bevethető. A helyére az a Müller került, aki remekül játszott a számára jól ismert pozícióban, és Beskorovainyi visszatérése is jó hír. A meccs egyes szakaszaiban láthattuk, hogy Brunettinek még fel kell vennie a Fortuna Liga ritmusát, de a tehetsége vitathatatlan. A fiatal argentin Vera is jól mozgott a védelem bal oldalán, így van néhány alternatívánk azon a poszton. Általánosságban elégedett vagyok. Mindenki, aki lehetőséget kapott, igyekezett megmutatni magát, ez pedig egy jó kiindulási pont a jövő hétre nézve. Azt gondolom, hogy más országokkal összehasonlítva Szlovákiában túl hosszú a téli felkészülés és a szövetségnek fontolóra kellene vennie ennek megváltoztatását. A járványhelyzet miatt is nehéz feladat volt négy héten keresztül egy helyen tartani a futballistákat. Nagyon elégedett vagyok az itteni feltételekkel, professzionális körülmények között készülhetünk, de nem könnyű négy hétig bajnoki mérkőzés nélkül edzeni és fenntartani a csapaton belüli jó hangulatot. Összességében elégedett vagyok a felkészülésben elvégzett munkával és örülök, hogy a következő hétvégén már bajnoki pontokért csatázhatunk.”

A nagymihályi edző, Jozef Majoroš nyilatkozatát ide kattintva olvashatják el.

Felkészülési mérkőzés:

FC DAC 1904-MFK Zemplín Michalovce 0-0
MOL Akadémia, v.: Kráľovič

DAC: Jedlička – Blackman, Kružliak, Beskorovainyi, Brunetti (Vera 64.) – Christie-Davies (Taiwo 86.), Müller (Braun 79.), Balić (Nebyla 90.) – Andzouana (Nicolaescu 71.), Ramirez, Kalmár (Moumou 79.)

Fotó: facebook.com/fcdac

A rovat legfrissebb hírei