Marokkói származású német játékos írt alá Dunaszerdahelyen


A TSV 1860 München neveltje Somorján töltötte az őszt, most pedig felkerült a farmcsapatból, számolt be a DAC honlapja.

A marokkói gyökerekkel rendelkező tizenkilenc éves német szélső (szül. 2001. május 6-án), Brahim Moumou – aki legutóbb az ŠTK 1904 Somorja együttesénél futballozott – két és fél évre, vagyis 2023. június 30-ig szóló szerződést kötött klubunkkal - írja a DAC weboldala.

A jobblábas játékos, aki a támadósor bal szélén érzi magát a legjobban, a nagy hagyományokkal rendelkező müncheni TSV 1860 neveltje. A somorjai ősz után a téli felkészülést már Dunaszerdahelyen kezdte meg és úgy tűnik meggyőzte Bernd Storck vezetőedzőt. 

„Brahim egy nagyon érdekes játékos, akit már a nyáron is kipróbáltunk. Kapott hathónapnyi lehetőséget, hogy a vezetésem alatt gyakorolhasson, emellett pedig Somorján folyamatos játéklehetőség volt biztosítva számára. Télen visszahoztuk Dunaszerdahelyre, és Brahim egy lehetséges alternatívának tűnik a támadósor mindkét szélére. Gyors, jobbal és ballal egyaránt jól lő és a korához képest nagyon ügyes. Mindenképpen komoly lehetőségek rejlenek benne a jövőre nézve” – jelentette ki a friss igazolásról Bernd Storck vezetőedző.

Fotó: dac1904.sk

A rovat legfrissebb hírei