Egy új arc és egy visszatérő Dunaszerdahelyen


22 nap elteltével ma a MOL Football Academy főépületében jöttek össze a sárga-kékek, hogy elkezdjék a 2020/21-es szezon tavaszi felére való felkészülést.

Bernd Storck vezetőedzőnek három kapus és tizenkilenc mezőnyjátékos állt rendelkezésére a nyitótréningen. Eric Ramirez és Danylo Beskorovainyi az elkövetkező napokban, Eric Davis pedig nagyjából egy hónap múlva csatlakozik az együtteshez. A hosszantartó sérülését követően immár Vida Máté is a társakkal készül. Schäfer András, aki a tavalyi év végén átesett a koronavírus-fertőzésen, szintén visszatért az edzésfolyamatba.

Új arc a Somorjáról érkezett 19 éves támadó, Brahim Moumou, pénteken pedig Abdulrahman Taiwo is csatlakozik az együtteshez, aki ősszel Nagymihályban szerepelt kölcsönben.

"Tisztában vagyunk vele, hogy néhány futballistánkért más klubok is érdeklődnek, de eddig nem érkezett semmilyen konkrét ajánlat. Szeretnénk egyben tartani a gárdát. Davis sérülése miatt elsőrendű célunk egy minőségi balhátvéd szerződtetése” – árulta el Jan Van Daele, a DAC sportigazgatója.

Az összejövetel elején a játékosok Covid-teszten estek át, teljesítették kötelezettségeiket a média felé, majd meghallgatták Bernd Storck vezetőedző és Világi Oszkár klubtulajdonos beszédét. Ezt az év első edzése követte, amely a konditeremben vette kezdetét, ahonnan a labdarúgók átmentek a MOL Akadémia kiválóan előkészített és fűtött, természetes borítású pályájára. Ahogy az ismert, az egész téli felkészülés hazai környezetben zajlik majd, ahol megvan minden, amire csak a csapatnak szüksége lehet.

Az edzői stábban történt egy változás. Martin Raška távozását követően a 34 éves Nico Pellatz (szül. 1986.7.8-án) lett az új kapusedző, aki az elmúlt másfél esztendőben a Berliner SC együttesénél dolgozott ugyanebben a szerepkörben.

Eddig mindössze a magyar második ligás ETO Győr elleni felkészülési találkozó biztos, amely január 23-án, 14.00 órai kezdettel kerül megrendezésre a MOL Akadémián.

A DAC első edzésnapján részt vettek:

Jedlička, Száraz, Veszelinov (kapusok) - Blackman, Kružliak, Mendez, Müller, Balić, Fábry, Friede, Kalmár, Nebyla, Njie, Schäfer, Andzouana, Divković, Malý, Sharani, Vida, Sommer, Nicolaescu, Moumou (mezőnyjátékosok)

Fotó: felvidéksport.hu

A rovat legfrissebb hírei