A második helyre lépett Hornyák Zsolt csapata


A Puskás Akadémia 2-1-re nyert az Újpest vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga 14. fordulójának pénteki nyitómérkőzésén.

A közepes iramú, de alacsony színvonalú első félidőben az Újpest tíz percig tudott kezdeményezni, majd a letámadásra váltó vendégek kerültek mezőnyfölénybe. Miután mindkét oldalon sok volt a technikai hiba és az eladott labda, ritkán adódott lehetőség a kapuk előtt. A 17. percben Pauljevic mentett a gólvonalról, majd a felcsúti ismétlést Banai hárította, a túloldalon Simon és Tallo találta el a kaput.

Nagy lendülettel és két lehetőséggel kezdte a második felvonást az Újpest, de az 53. percben Mance révén mégis a vendégek tudtak vezetést szerezni. A folytatásban a felcsútiak játszottak veszélyesebben, a 71. percben szöglet utáni fejessel Plšek duplázta meg az előnyüket. Négy perccel később Onovo szépített, de a hazaiak a hajrában már nem tudtak egyenlíteni, miközben a túloldalon Mance eldönthette volna a találkozót, ám kétszer is kapu fölé lőtt ígéretes helyzetben.

A köbölkúti Hornyák Zsolt csereként számított szintén felvidéki középpályására, Urblík Józsefre.

A lila-fehérek sorozatban hatodik mérkőzésükön maradtak nyeretlenek a bajnokságban, két döntetlen mellett negyedszer kaptak ki. A Puskás Akadémia ellen 2018 októbere óta nyeretlenek pályaválasztóként, azóta negyedszer kaptak ki a felcsútiaktól, akik immár négy forduló óta veretlenek az OTP Bank Ligában: három győzelem és egy döntetlen a mérlegük ebben az időszakban.

A PAFC sikerével a második helyre lépett előre a bajnoki tabellán, de a MOL Fehérvár, a Paks és a Kisvárda is megelőzheti a felcsútiakat a forduló vége előtt.

OTP Bank Liga, 14. forduló:

Újpest FC-Puskás Akadémia FC 1-2 (0-0)
Szusza Ferenc Stadion, zárt kapus, v.: Zierkelbach
Gólszerzők: Onovo (75.), illetve Mance (53.), Plsek (71.)
Sárga lap: Beridze (73.), illetve Szolnoki (64.), Plsek (74.)

Újpest: Banai - Pauljevic, Kutrumpisz, Baošić, Antonov - Csongvai (Szakály P., 86.), Mitrović (Perošević, 74.) - Simon (Bacsa, 86.), Onovo, Beridze - Tallo
PAFC: Tóth B. - Szolnoki, Meissner, Spandler, Nagy Zs. - Plšek - Slagveer, Baluta (Urblik, 80.), Knežević(Nunes, 89.), Kiss T. - Mance (Vaněček, 90.)

Fotó: facebook.com/PFLAhu

A rovat legfrissebb hírei