Folytatódik a második fociliga
A komáromi és a somorjai csapat is pályára lép november utolsó hétvégéjén.
A szlovák kormány kedvező döntései után lehetőség nyílt arra, hogy ugyan zárt kapuk mögött, de folytatódjon a szlovák második fociliga. Eddig csak a Fortuna Ligában volt lehetőség a játékra, november végén viszont újraindul a bajnokság a másodosztályban is.
A csapatok az elmúlt hét folyamán már újra megtarthatták a csoportos edzéseket, november 25-én pedig mérkőzés is lesz, Liptószentmiklós Tőketerebest fogadja a 13. fordulóban. A komáromiak 28-án játszanak hazai pályán Máriatölgyessel, míg Somorja a Besztercebánya csapatát fogadja.
A KFC december 2-án látogat a besztercebányaiakhoz, majd hazai pályán december 5-én zárja az évet Szakolca ellen. Somorja a visszatérést követően december 2-án Szakolcára látogat, majd otthon a Zólyombrézó ellen zárnak december 6-án.
A két csapat vasárnap (november 22.) előkészületi mérkőzésen mérkőzött meg egymással, amelyet az STK nyert meg 3-2-re.
Log into Facebook
(null)
Fotó: Facebook; Karol Scholtz
Kövess minket facebook-on:
Cimkék: kfc-komárom, kfc, labdarúgás, foci, szlovák-másodosztály, fc-stk-1914-somorja, somorja