Storck: Meglepődtem mikor megláttam a Slovan kezdőjét


A DAC-Slovan mérkőzés után a hazai vezetőedző és a vendégek "megbízottja" értékelt a sajtótájékoztatón.

A meccs értékelését Stanislav Moravec (Slovan) kezdte: "Úgy gondolom, hogy a mi szempontunkból egy jó mérkőzést láttunk, több helyzetünk is volt. Úgy gondolom, hogy szép gólt lőttünk, egy szép akció után. Az ellenfél egy szép szabadrúgással egyenlített. Úgy gondolom, hogy mindkét csapat szeretett volna nyerni, de döntetlennel ért véget a meccs. A mi oldalunkról, ha értékelhetek az edző nevében, aki most karanténban van: nagyon nehéz héten vagyunk túl. Sok játékos, nem csak a tesztek miatt, egyéb mindenféle sérülések és problémák miatt nem voltak készek, hogy részt vegyenek az edzéseken. Ez a második félidőben meg is látszott a kondíciós oldalról, de mi elégedettek vagyunk az egy ponttal. Dunaszerdahelyen nehéz játszani és örülünk, hogy elviszünk innen egy pontot. Folytatni fogjuk és küzdünk majd az első helyért."

A Slovan egyébként egy öngóllal szerzett vezetést...

Bernd Storck a hazaiak vezetőedzője így kezdte: "Jó estét. Mielőtt elmondanám a véleményem a mérkőzés sportos részéről, szeretnék beszélni arról ami előtte történt. Kicsit meglepődtem mikor megláttam a Slovan kezdőjét. Azt hallottam, hogy több játékosuk sem játszhat ma, és csak egy változás volt az előző mérkőzésen felállított kezdőjükhöz képest. Medveděv volt, aki nem volt ott a keretben és a cseresoruk is teljes volt. Tiszteletben kell tartanunk az előírásokat és felelősséget kell vállalnunk a szituációnkért. Elfogadom, hogy nincs itt az ellenfél edzője, de ez előfordulhat velem is. Folytatnunk kell azonban, úgy ahogy a szlovák szövetség kéri. Játszanunk kell. Ez megtörténhet velem és az én stábommal is, vagy más edzőkkel. De ha leállunk, akkor elveszik a foci és felelősséget kell vállalnunk a munkavállalóinkkal szemben is, azokkal szemben akik a foci körül dolgoznak. Ez egy hatalmas veszteség lehet mindenki számára, elveszíthetik a munkájukat és nekünk rájuk is gondolnunk kell. A szlovák válogatottnál is láttuk, hogy az edzők kiestek a betegség miatt, így volt ez az izlandiaknál is. Ez megtörténhet és ezt tiszteletben kell tartanunk, de folytatnunk kell a futballt. Ez a világ minden klubja számára egy nagyon nehéz  helyzet, de nem állíthatjuk le a futballt. Ez az én véleményem a jelenlegi helyzetről. 

Úgy gondolom egy jó játékot láthattunk ma, a Slovan is jó volt, nem kellett leállniuk, jó csapatuk volt a pályán, jó formát mutattak és Szlovákia két legjobb csapata játszott ma. Nagyon taktikus mérkőzés volt, nagyon okos játékot mutatott a csapatom. Úgy gondolom egy igazi felnőtt csapatként játszottunk és egy nagy lépést tettünk előre. Védekezésben nem engedtük, hogy sok helyzetet teremtsen a Slovan. Ha megnézem az első mérkőzésemet a Slovan ellen és a mostanit, akkor hatalmas a fejlődés. A mostani találkozóból, a védekezésből építkezhetünk a jövőben. Úgy gondolom egy kis szerencsével nyerhettünk volna ezen a meccsen. A második félidőben dominánáltunk, de összességében elégedett vagyok a játékunkkal, a védekezésünkkel. Változtatnunk kellett a védekező középpályás posztján, Sainey Njie pedig remekül teljesített. Egy 19 éves játékos, aki egy ilyen erős csapat ellen nagyon jó munkát végzett, csak úgy, mint a társai. Köszönöm."

A jelenlévő egyik újságíró rákérdezett Moravecnél, hogy miért a klub vezérigazgatója, ifjabb Ivan Kmotrík dirigált végig az oldalvonal mellett, hiszen neki nagyobb edzői tapasztalata van. A Slovan tartalékcsapatának edzője elmondta, hogy így egyeztek meg, hogy Kmotrík ott szeretne lenni a kispadon. "Egy-két méterrel mögötte voltunk, közösen döntöttünk a mérkőzésen. Ráadásul kapcsolatban voltunk a vezetőedzővel is, aki otthon nézte a meccset. Ezt most ma egy teljesített mérkőzés volt a stáb részéről" – próbálta magyarázni a helyzetet Stanislav Moravec.

Storck így reagált erre: "Minden tiszteletem Moravec úré, de én úgy tudom, hogy akkor lehet leülni a kispadra és onnan irányítani, ha megvan a licence valakinek. Az önök országában ezt lehet így is? Az enyémben nem. Ha nincs licencem nem "coacholhatom", irányíthatom a csapatot. Ez meglepett engem. Azért végeztem el a képzést és szereztem licencet, hogy ezt tudjam tenni és el tudjam végezni a munkámat. Ez számomra meglepő, hogy ez lehetséges itt Szlovákiában."

A Slovan megbízottja is reagált erre: "Nekem megvan a legmagasabb edzői licencem és ezért is hívtak ide. De egyszerűen, ahogy mondtam, hogy nekem azt mondták, hogy ezt így fogjuk megoldani, ezért így oldottuk meg. Hogy ennek lesz-e valamilyen következménye, az már nem az én dolgom. Nekem azt mondták, hogy ezt így fogjuk megoldani. Kérem vegyék ezt úgy, hogy a kialakult helyzetet, hogy nincs itt az első csapat teljes szakmai stábja, próbáltuk megoldani. Minden erőnkkel azon voltuk, hogy meg tudjuk oldani a mai mérkőzést."

Nagy Krisztián a DAC sajtófőnöke jelezte, hogy Ivan Kmotrík elmondta, hogy miért szeretne ott lenni a pálya szélén, így megkérte a jelenlévőnek, hogy beszéljenek a mérkőzésről. Egy újságíró azonban visszatért a témához és úgy értékelte, hogy a szlovák edzői kar és Moravec számára is ez egy rossz jel és ronthat ez a megítélésükön. Továbbá kifejtette, hogy ott ült a Slovan kispadja mögött és szinte semmilyen közös munkát és egyeztetést nem vélt felfedezni Kmotrík, Moravec és segítője Németh Szilárd között. 

"Mit mondhatnék. Én is jobban örülnék, ha a mérkőzésről beszélnénk inkább, arról, hogy mi történt a pályán. Majd az illetékesek eldöntik, hogy foglalkoznak-e ezzel. A kispadon ott voltunk mint edzők, ha lett volna itt 10 ezer néző nem is lehetne megítélni milyen volt köztünk a kommunikáció. Ezt mi tudjuk. A mérkőzést teljesítettük" – válaszolt Moravec. Majd az újságíró részéről elhangzott, hogy a fél ország rajtuk nevet és ez szégyen egész Szlovákiára nézve. "Ha nevetnek, hát nevetnek. Szégyen? Szerintem az nem szégyen, hogy olyan mérkőzést láttunk ma, amilyet. Mi idejöttünk lejtászani a meccset, három pontért küzdöttünk. Szereztünk egyet" - folytatta a Slovan megbízottja, majd Storck közbeszólt: "Uraim, meg kell védenem Moravecet urat. A bírónak kell döntést hoznia. A bírónak kell azt mondani, hogy aki áll, üljön le a kispadra és senki másnak. Mit tudott volna tenni az edző egy ilyen helyzetben?" – mondta rendkívül sportszerűen a német edző.

"Igen. Itt vannak a meccsellenőrök, a játékvezetők. Nekik kell ezt megoldani. Ha a mérkőzés előtt megoldották volna ezt, akkor lehet más irányt vett volna a dolog. Ők ezt megengedték, miért nekünk kell ezt itt fejtegetni a sajtótájékoztatón" – zárta le Stanislav Moravec a felé érkező csipkelődő, kellemetlen hozzászólásokat. 

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Fotó: facebook.com/fcdac

A rovat legfrissebb hírei