Kalmár: Úgy gondolom éltem a lehetőséggel


A DAC középpályása gólt lőtt és gólpasszt is adott a Bulgária elleni pótselejtezőn.

"Szalainak mondtam, hogy menjen a rövidre, beadom. Aztán láttam a távolságot, hogy nincs olyan messze, így mondtam, hogy inkább rálövöm és menjen a kipattanóra. Kicsit szerencsém volt, de a focihoz ez is kell. Nagyon örülök, hogy megnyertük ezt a mérkőzést és hogy az első gólomat ilyen fontos meccsen szereztem" – kezdte a megpattanó szabadrúgásból gólt szerző Kalmár Zsolt.

Az első válogatott gólját jegyző játékos elmondta, hogy jól érezte magát a pályán, hiszen élvezi a játékot és reméli, hogy Szerbia ellen is kitart a lendület. "Megkaptam a lehetőséget, úgy gondolom éltem vele. Marco Rossi bízik bennem, meg akarom ezt hálálni. Ha Szoboszlai visszatér, biztos, hogy itt a helye a csapatban, hiszen fantasztikus játékos, de ezt a meccset csapatként nyertük meg, nem pedig egyénekként. Gratulálok a csapatnak, hiszen nagyot harcolt, nagyot küzdött és győztünk. Ez a legfontosabb" – válaszolt a kérdésre, hogy miként élte meg, hogy Szoboszlai Dominik helyén lépett pályára.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

Az M4 Sportnak adott interjú végén a DAC futballistája szót ejtett a pótselejtező döntőjében következő Izlandról és kemény védekezéséről is, de a következő két Nemzetek Ligája mérkőzést tartja egyelőre a szeme előtt.

Eb-pótselejtező, A divízió, elődöntő:

Bulgária-Magyarország 1-3 (0-1)
Szófia, 2000 néző, v.: Szymon Marciniak (lengyel)
Gólszerzők: Jomov (89.), illetve Orbán (17.), Kalmár (47.), Nikolics (75.)
Sárga lap: Lang (55.), Gazdag (88.)

Bulgária: Ilijev - Cicinho, Terzijev, Bozsikov, Nedjalkov - Karabeljov, Malinov - Karagaren (Deszpodov, 58.), Nedelev, Ivanov (Jomov, 31.) - Krajev (Jankov, 80.)
Magyarország: Gulácsi - Lang, Orbán, Szalai A. - Fiola (Botka, 82.), Sigér, Nagy (Gazdag, 82.), Holender (Nego, 70.) - Kalmár (Hangya, 70.) - Szalai Á., Sallai (Nikolics, 59.)

Marco Rossi szövetségi kapitány a hiányzó Szoboszlai Dominiket a DAC-ban futballozó Kalmár Zsolttal pótolta, aki a 17. percben szögletből adott gólpasszt Willi Orbánnak, majd a 47. percben szabadrúgásból talált be. A meccset a csereként beálló Nikolics Nemanja fejesgólja döntötte el a 75. percben, a végeredményt Georgij Jomov állította be a hajrában. A találkozón Nego Loic becserélésével újoncot is avatott az olasz szakvezető.

Log into Facebook | Facebook

Log into Facebook to start sharing and connecting with your friends, family, and people you know.

A magyarok 45 év után győzték le ismét a bolgár csapatot, idegenben pedig 63 esztendő után sikerült felülmúlniuk.

A nemzeti együttes november 12-én a Puskás Arénában Izlandot fogadja az Eb-részvételért, de előtte most vasárnap előbb Belgrádban Szerbia, majd jövő szerdán Moszkvában Oroszország vendége lesz a Nemzetek Ligájában.

Fotó: facebook.com/magyarlabdarugoszovetseg

Kalmár: Mi szeretünk focizni, nem panaszkodunk

Kalmár Zsolt a tréncséniek ellen megfordított mérkőzés után elmondta, hogy nem volt könnyű fejben feldolgozni a linzi mérkőzést, de igyekeztek pozitívan, kitisztult fejjel nekivágni a bajnokinak. Az ott vétett hibákat természetesen átbeszélték. "Amikor bementünk az öltözőbe akkor egyből beszéltem a csapat előtt és az edző is elmondta a vélményét.

A rovat legfrissebb hírei