Győzelemmel kezdett az újonc Budafok


Az újonc Budafoki MTE házigazdaként 2-1-re legyőzte a Kisvárda csapatát a labdarúgó OTP Bank Liga első fordulójának hétfői játéknapján.

Az élvonalba 74 év után visszajutott budafoki együttes idénybeli első találkozóját a helyszínen tekintette meg többek között Mészöly Kálmán és Marco Rossi, a magyar válogatott korábbi és jelenlegi szövetségi kapitánya, valamint Gera Zoltán 97-szeres válogatott labdarúgó is.

Security Check Required

(null)

Már az első percekben is a házigazdák voltak aktívabbak, többet próbálkoztak támadásvezetéssel, és többet is veszélyeztettek, így nem érkezett váratlanul a góljuk. A 13. percben betaláló csapatkapitány, Kovács Dávid 28 évesen ezen a találkozón mutatkozott be az élvonalban. Együttese mindössze négy percig volt előnyben, mert a hátrányba került Kisvárda szinte azonnal átvette a kezdeményezést, Fernando Viana pedig egy bravúros szóló után egyenlített.

Security Check Required

(null)

Ezt követően egészen a lefújásig felhőszakadás és erős szél nehezítette a játékosok dolgát, ennek ellenére a szünetig jó iramban futballoztak a csapatok.

A második félidőben szinte kizárólag a vendég szabolcsiak veszélyeztettek, ám Póser Dániel többször is bravúrosan védett. A fővárosiak egy szöglet után - a játék képe alapján meglepetésre - ismét vezetést szereztek, ezúttal a csapatkapitányi karszalagot átvevő Vaszicsku Gergő talált be.

Security Check Required

(null)

A hajrában az özönvízszerű esőzés és a viharos szél miatt játékra szinte alkalmatlanná vált a pálya, a Budafok a rendkívül nehéz körülmények közepette azonban sikerrel őrizte meg minimális előnyét. A hazaiaknál a felvidéki balhátvéd, Medgyes Sinan végig a pályán volt.

OTP Bank Liga, 1. forduló:

Budafoki MTE-Kisvárda Master Good FC 2-1 (1-1)
Budafok, 2000 néző, v.: Pintér Cs.
Gólszerzők: Kovács D. (13.), Vaszicsku (80.), illetve Viana (17.)
Sárga lap: Oláh B. (36.), Takács R. (71.), Zsóri (89.), illetve Sassá (37.), Melnyik (43.), Simovic (65.), Rubus (84.)

Budafok: Póser - Margitics, Romic, Vaszicsku, Medgyes - Filkor, Oláh B. - Skribek (Szabó M., 78.), Kulcsár K. (Lőrinczy, 56.), Takács R. - Kovács D. (Zsóri, 60.)
Kisvárda: Dombó - Melnyik, Ene, Rubus, Hej - Lucas, Cukalasz, Karaszjuk (Simovic, 63.) - Sassá (Navrátil, 67.), Viana (Horváth Z., 76.), Kovácsréti

Borítókép: Sport365.hu/Patkós Imre

A rovat legfrissebb hírei